Az uszkár pontos eredetéről nem sokat tudunk. Habár hivatalosan francia fajtának tekintik, valószínűleg eredeti származási helye Németország. Egyesek szerint már az ókori rómaiak és görögök is tenyésztették. Erre utaló jelek lehetnek a jellegzetesen oroszlán fazonra nyírt, göndör szőrű ebek ábrázolásai. Az uszkár egyik feltehető őse a ma már igen ritka francia vadászkutya, a barbet. Angliában az 1500-as években vadászkutyaként, Oroszországban és Németországban vízivadak apportírozására használták őket. A feladatra kiválóan alkalmassá tette őket atletikus termetük és energikus jellemük.

A napi szőrápolás mellett vizsgáljuk át kutyánk egész testét, vannak-e benne élősködők, növényi maradványok (toklász!), nincs-e sérülése. Különösen figyeljünk oda a füleire, szemeire, végbélnyílására és nemi szervére. A fogait is megvizsgálhatjuk, van-e rajta fogkő, látható-e beszorult ételdarab, törés vagy egyéb szájsérülés. A tappancsok és a karmok állapotát is ellenőrizzük. Etetéskor érdemes az uszkár füleit összekötni, hogy ne lógjon az ételbe, különösen, ha nagyon hosszú szőre van. Ha koszos lesz uszkárunk egy esős napon, tappancsait megmoshatjuk, de elég csak megszárítani és fésüléskor szépen kipereg a piszok.

Hatféle színváltozatban – fekete, fehér, barna, ezüstszürke, apricot, vörös – jelenik meg a kiállításokon, de számos más színben is tenyésztik. Ezek a színek más formában vannak regisztrálva, egyes klubok kiállításain címeket is szerezhetnek. Az FCI egyelőre nem fogadja el őket: harlekin (fehér alapon fekete foltokkal), parti (fehér alapon egyéb színű foltos), black and tan (fekete-cservörös), phantom (tan mintázat más színekkel), továbbá kék, sárga, zöld, krém, café au lait, silver beige, sable (coboly) és brindle (csíkos). Népszerűségük egyre nő.